Hajdúszoboszló
Az Alföld északkeleti részén található, Budapesttől 200 kilométerre keleti irányban, Debrecentől 20 kilométernyire délnyugaton.
Határában három tájegység érintkezik egymással: észak-északkeletről a Hajdúhát, észak-északnyugatról a
Hortobágy és délről a Nagy-Sárrét, illetve a Berettyó vidéke.
Hajdúszoboszló tehát Magyarország egyik legnaposabb tájegysége! Az uralkodó szélirány északnyugati. A fürdő és parkosított környékének mikroklímája pedig gyorsítja a gyógyulást levegőjének jódos, sós páratartalmával.
Az ideutazónak mindig nagy esélye van arra, hogy jó időt fogjon ki. Hiszen 30-40 csupán a téli napok száma 0 °C átlaghőmérséklettel, és 80-85 a nyári napok száma, amikor a hőmérséklet átlaga 25 °C.
Gyógyfürdő
1925. október 25-én csodálatos esemény történt Magyarország egyik alföldi városkájában, Hajdúszoboszlón. Pávai Vajna Ferenc geológus vezette szénhidrogén kutatások közben földgáz mellett 73 C°-os víz is a felszínre tört. A környéket elárasztó barna, különleges illatú melegvíz felkeltette a lakosok figyelmét. Az asszonyok mosni kezdtek benne és láss csodát, az évek óta hasogató fájdalmak kiálltak testrészeikből, a víz-hordók sebei gyorsabban gyógyultak.

Hajdúszoboszló városa megismerve a tudósok elemzéseit elhatározta, hogy fürdőt épít Másfél év múlva, 1927. július 26-án megnyílt a fövenyfürdő.
A majdani gyógyfürdő részére 19 hektár területet jelöltek ki. Az azóta eltelt több, mint 70 év bővelkedett eseményekben, a turizmus egyre élénkült, s az elvárásokhoz igazodva többször bővíteni, korszerűsíteni kellett. Fürdőnket alapítója, Hajdúszoboszló városa sosem hagyta cserben, s ennek köszönhető, hogy időről időre megújulhatott, a kor igényeinek megfelelően fejlődhetett.
1996-tól napjainkig egy hatalmas megújulási folyamat zajlott le a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdőben, ugyanis ekkor indította el a cég menedzsmentje és a tulajdonos Hajdúszoboszlói Önkormányzat eredetileg 8 évre tervezett fejlesztési programját.

A modern kétszintes épületben a gyógyászati kapacitás a duplájára nőtt. Négy új nyitott medence épült, melyekben a különböző attrakciók segítségével még inkább felüdülhet a fürdőző. E nyitott medencéket körülölel-ik a tágas közlekedő folyosók. A termál-fürdő csarnokában három fedett 32, 36,38 C° hőfokú gyógyvizes medence található
A földszinten, a bejárattól balra három orvosi rendelő, kezelőhelyiségek és a gyógytornaterem, tangentor kezelő-helyiségek találhatók. Az emeleten masszírozók, kezelő-helyiségek és tágas pihenők várják a vendégeket.
A gyógyulni vágyóknak elkülönített pihenőparkban biztosított a pihenés.
Akik idegenkednek a természet nyújtotta gyógyulástól, bizonyosan megváltoztatják a véle-ményüket, ha a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdőben kezeltetik magukat. Több, mint negyven féle kezelés áll a betegek rendelkezésére. A különböző gyógykezeléseket kombinálva alkalmazzák. Ortopédiai műtéteken átesett betegek rendszeresen látogatják fürdőnket utókezelés céljából. Jó eredmény érhető el agyvérzés utáni állapot, Heine medin kór után kialakult bénulás, idült idegfájdalmak és ideggyulladások kezelésében. A szoboszlói víz jó hatású nőgyógyászati gyulladások esetén is. Meddő nők két-háromszor megismételt kúrák után gyakran számoltak be fogamzásról. Ennek magyarázata, hogy vizünkben bitumenhez kötődve ösztrogén is található. A reumatológusok többek között masszázst, iszapkezelést, súlyfürdőt, víz alatti masszázst, víz alatti gyógytornát, különböző elektroterápiás kezeléseket és a legmodernebb szoft lézer kezelést is alkalmaznak.

Nyitva tartás:
Minden nap 07-19 óráig.
Aqva Park
A családi vízi szórakoztatási örömöket szem előtt tartva a HUNGAROSPA Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő és Egészségturisztikai Rt. 2000-ben megépíttette a strandon Magyarország első csúszdaparadicsomát.
A szükséges elemeket Spanyolország-ból rendelték meg. Az új turisztikai termékhez nagy segítséget nyújtott az Európai Unió PHARE Regionális Kí-sérleti Programjától kapott pályázati támogatás és a Gazdasági Minisztéri-um kamattámogatása. Az Aquapark már júniustól fogadhatta a látogatókat, s a hazai és külföldi vendégek köré-ben egyaránt óriási népszerűségre tett szert.

Az apróságokat a tengerparti világ csobogói, a medencében álló élethű elefántjai, két gyermekcsúszda, valamint fajátszótér kápráztatja el!
A csúszdapark a strand hátsó részén lévő egy hektáros területen található, szerelmesei kétórás vagy egész napra szóló belépőt válthatnak.
Mivel az Aquapark kapacitása már az első két évben kicsinek bizonyult; ezért 2002-ben területét duplájára bővítették, valamint 3 új csúszdaelem épült (Niagara, big hole, twister), így a csúszdák összhossza meghaladja az 1 km-t. Aki elfáradt a csúszdázásban, az a sodrófolyóban vagy a 3 új strand-medencében pihenheti ki magát (felnőtt, gyermek és bébimedence). A bébimedencében vízivár várja a legapróbbakat.
Nyitva tartás:
Május 01.-május 31.-ig 12-16 óráig (szombat, vasárnap)
Június 01.-augusztus 31.-ig 10-18 óráig
Szeptember 01.-szeptember 31.-ig 12-16 óráig (szombat, vasárnap)